Kicsit tartottam a varratszedéstől, de kellemesen csalódtam! A Doktor úr eltávolította a ragtapaszt és egy mozdulattal kiszedte a varratokat. Meg sem éreztem a különbséget a ragtapasz levétele és a varrat eltávolítása között. Mindkettő egy – egy percet vett igénybe, és teljesen fájdalommentes volt, mondhatni egy mozdulattal túl voltam mindkettőn.

Én úgy érzem szebbek lettek, mint amiről álmodni mertem. Hihetetlen, hogy egyszeriben, hogy megváltozott az alakom, végre arányosnak látom magam, és büszkén húzom ki a testem! A műtéti sebem a mellem alsó redőjében, vízszintesen húzódik és mindössze pár centi volt az egész.

A sportmelltartót természetesen továbbra is viselnem kellett, de el kell, hogy mondjam, hogy annyira kényelmes, hogy ezt egyáltalán nem bánom. Továbbá külön örömmel töltött el, hogy végre kitöltöttem egy olyan melltartót, amely merevítőtől és szivacstól mentes!

Az első kontroll után változatlanul nagyon jól éreztem magam! Mondhatni, hogy napról-napra jobban, hisz már fájdalmaim egyáltalán nem voltak, és kezdtem elég jól egyedül is boldogulni a mindennapi feladatokkal, természetesen még otthon. Egyre több dolgot tudtam már egyedül csinálni, persze változatlanul nagyon ügyeltem arra, hogy nehéz dolgot ne emeljek.

Bizony boldogan, de mennyire! Végre láthattam a melleimet! Fantasztikus, gyönyörűek! Úgy éreztem, sírni tudnék a boldogságtól!

Már alig vártam, hogy az első kontrollra mehessek, és láthassam végre az eredményt. Én még nem vezethettem, így egy kedves barátom kísért el a kontrollra.

A melllműtétem másnapján már 7 órakor jött a Doktor úr, és kihúzta a csöveket. Ez kicsit kellemetlen érzés volt, de 10perc múlva már semmit nem éreztem belőle. 8 óra után már indulhattunk is haza.

A műtét napján korán ébredtem, hisz 8 órakor már a kórházban kellett lennem. Este összepakoltam, és ügyeltem arra, hogy éjfél után már ne egyek, s ne igyak semmit. A kórházban a Doktor úr már várt, a nővérek nagyon kedves voltak. Kitöltöttem pár adatlapot, és kaptam egy pontos leírást a műtét velejáróiról. A nővér bekísért a szobámba., ami egy barátságos kórterem volt, légkondicionálóval, tv-vel, külön fürdőszobával. A nővérke mondta, hogy nyugodtan átöltözhetek és, hogy mossam meg a melleimet Betadinos oldattal. Amint végeztem már jött is a Doktor úr, még egyszer átbeszéltük a műtét részleteit, mirigy alá helyezett, 270 vagy 290 cc, sima felületű implantátumban állapodtunk meg, s berajzolta a vágás helyét.